Meghívó (meghívósablon) létrehozása

A felhasználók kurzusra történő meghívása két fő lépésből áll. Először létre kell hozni egy meghívót (meghívósablont), majd az adott meghívósablont a meglévő felhasználóknak vagy külső címzetteknek ki kell küldeni. Mindkét lépésre az adott kurzus beállításaiban, a Meghívók/Invitations fülön van lehetőség.

Egy meghívósablon minden esetben egy adott kurzushoz tartozik, ugyanakkor egy kurzus alá több meghívósablon is tartozhat. Célszerű például minden szervezet részére saját meghívósablont létrehozni, illetve külön meghívót készíteni azoknak a tanulóknak, akik számára kötelező a kurzus teljesítése, és azoknak, akik választhatják a részvételt.

Egy meghívósablont akárhány felhasználónak ki lehet küldeni, de ugyanaz a felhasználó egy meghívósablonnal csak egyszer lehet meghívva, különböző meghívósablonokat azonban ki lehet küldeni ugyanannak a tanulónak.

Egy kurzushoz csak abban az esetben lehet létrehozni meghívókat, ha ez a Beiratkozás / Registration fülön engedélyezve van. Ellenkező esetben a kurzus alatt a Meghívók és a Tanulói meghívások fülek is inaktívak.

Meghívósablont létrehozni Rendszeradminisztrátor, Szolgáltató szervezet adminisztrátora és Ügyfélszervezet adminisztrátora, Fiókadminisztrátor és Terméktámogató jogosultságú felhasználó tud.

Meghívósablont létrehozni a kurzusbeállításokban a Meghívók / Invitation fülön az Új / Add gombra kattintva lehet. A megnyíló képernyőn a beállítások megadása után a meghívósablon a Mentés / Save gombra kattintva rögzíthető. Az első kiküldésig a meghívósablon minden beállítása módosítható.

Az adott kurzus egy már létrehozott meghívójának másolásával is létrehozható új meghívósablon, a Klónozás / Clone gombra kattintva. Ekkor megnyílik a meghívó létrehozásának oldala, és átmásolódnak az eredeti meghívó beállításai, kivéve a Szervezethez csatlakoztat / Join organization paramétert, és a meghívó szervezetet, amelyeket külön be kell állítani. A meghívósablon címe kiegészül a Másolat / Copy szóval, de a cím módosítható. Az első kiküldésig a másolt meghívósablon minden beállítása módosítható.

A meghívósablon Címe / Title a sablon azonosítására szolgál, valamint e-mail kiküldése esetén ez kerül a tárgymezőbe. Rendszerértesítéssel kiküldött meghívó esetén az Ajánlott fülön szereplő kurzus Beiratkozás gombja melletti további lehetőségek közül az Információk/Information lehetőséget kiválasztva fel van tüntetve a meghívó címe.

Meghívósablon másolása esetén az új meghívósablon automatikusan kitöltődik a régi meghívó címével és kiegészül a Másolat / Copy szóval, de módosítható.

A Leírás / Description tartalmazza azt a szöveget, amely e-mailben történő kiküldés esetén megjelenik a tanulónak. Érdemes leírni benne, hogy milyen okból és kitől (kinek, milyen szervezetnek a nevében) kapja a meghívást a tanuló, valamint a meghívás elfogadásához szükséges teendőket.

A meghívó szövegében különböző változók beillesztésével az alábbi adatok jeleníthetőek meg, helyezhetőek el:

Megnevezés Karakterlánc
Meghívó linkje: {{invitation.AcceptUrl}}
Meghívó címe: {{invitation.Title}}
A meghívó lejárati dátuma: {{invitation.Expiration}}
A meghívóhoz tartozó kurzus linkje: {{course.Url}}
Kurzus címe: {{course.Title}}
A meghívót küldő szervezet neve: {{organization.Name}}

Például: „A meghívót az alábbi linkre kattintva tudja elfogadni: {{invitation.AcceptUrl}} (Amennyiben a hivatkozás nem kattintható, kérjük, másolja azt böngészőjébe!)”

Promóciós / Promotion fontosságú meghívó esetén az e-mail szövege kiegészül egy leiratkozó linkkel, amelyre kattintva a tanuló leiratkozhat a kampányhoz tartozó hírlevelekről.

Kérés / Request fontosságú meghívó esetén a meghívó szövege – amennyiben nem szerepel már változóként a szövegben – automatikusan kiegészül egy meghívó linkkel, amelyre kattintva a felhasználó eljut a meghívás elfogadása oldalra. Ez a link a meghívó szövege alatt jelenik meg.

Kötelező / Mandatory fontosságú meghívó esetén a rendszer a kurzus linkjét illeszti be az e-mailbe, amire kattintva a kurzus azonnal megnyitható.

Rendszerértesítéssel kiküldött meghívó esetén a meghívó leírása az Ajánlott fülön szereplő kurzus Beiratkozás gombja melletti további lehetőségek közül az Információk/Information lehetőséget kiválasztva olvasható.

A Nyelv / Language mezőben beállított nyelven fognak a felületek megjelenni a meghívott tanuló számára. A nyelvbeállítást a tanuló a tanulói profilban módosítani tudja.

A Szervezet / Organizationmezőbe beírt szervezetet menti el a rendszer meghívószervezetként. A kurzus létrehozásakor megadott kurzusszolgáltató és ügyfélszervezetek közül lehet választani. Ügyfélszervezet adminisztrátora csak a saját szervezetét tudja itt megadni.

A Szervezethez csatlakoztat / Join organization paraméter kiválasztásakor szükséges a meghívó szervezethez való csatlakozás a meghívás elfogadásához. Meghívó szervezet megadása nélkül ez a paraméter nem beállítható, mentéskor a rendszer hibaüzenetet küld. A paraméter kiválasztása esetén a meghívó elfogadásakor rákérdez a rendszer a csatlakozásra a tanulónál, és amennyiben azt nem fogadja el, azzal automatikusan a meghívást is elutasítja. Elfogadás esetén a meghívó szervezet adminisztrátora hozzáfér a meghívott tanulók tanulási eredményeihez.

A Létrehozás dátuma / Creation date automatikusan kitöltődik, nem szerkeszthető.

Ha a Megjelenés lejárta / Display until mező ki van töltve, akkor az Értesítés megjelenítés/Show notification beállítás csak az itt megadott dátumig érvényes, azaz az itt megadott dátumig jelenik meg a kurzus a meghívott tanulóknak az Ajánlott kurzusok között, csak eddig az időpontig tudnak ilyen módon beiratkozni.

Lejárat / Expiration: A meghívást a tanuló csak a megadott időpontig tudja elfogadni. A meghívósablon lejárati ideje nem eshet a kurzus regisztrációs határidején kívülre.

Két egymástól független paraméter beállításával lehet meghatározni, hogy milyen módon értesítse a rendszer a tanulót a kurzusra történő meghívásról.

Az Email küldés / Send email paraméter beállításával a meghívó kiküldésekor a rendszer a Leírás / Description mezőben szereplő szöveget e-mailben elküldi a megadott e-mailcímekre.

Az Értesítés megjelenítés / Show notification jelölőnégyzet kiválasztásával kiküldéskor a rendszerbe már regisztrált felhasználóknak az Ajánlott/Recommended fül melletti kis piros jelzés mutatja, hogy meghívást kaptak egy kurzusra. A fülön a tanuló meg tudja nézni a kurzus adatait, és elfogadhatja vagy elutasíthatja a meghívást. Ha a Megjelenés lejárta/Display until mező ki van töltve, akkor az Értesítés megjelenítés/Show notification beállítás csak az itt megadott dátumig érvényes.

Ha egyik jelölőnégyzet sincs aktiválva, akkor a tanuló semmilyen értesítést nem kap a meghívásról, így elfogadni sem tudja azt, de Kötelező/Mandatory fontosságú meghívó esetén kiküldéskor a meghívás és a meghívás elfogadása automatikusan megtörténik.

Mindkét jelölőnégyzet kiválasztása esetén a tanuló e-mail- és rendszerértesítést is kap a meghívásról.

A meghívóban beállítható, hogy a meghívó elfogadásával beiratkozó tanulók hiteles vagy nem hiteles módon vegyenek részt a kurzusban. Alapértelmezetten a paraméter a meghívó a kurzus hiteles mód / [for credit] értékét veszi fel, és ezt ügyfél szervezet adminisztrátora nem, csak szolgáltató szervezet, terméktámogató vagy rendszeradminisztrátor tudja megváltoztatni.

A meghívók listanézetében a meghívók szűrhetők a hitelesség értéke alapján.

A Fontosság / Severity beállításával különböző meghívók hozhatók létre:

Promóciós fontosságú meghívót akkor érdemes létrehozni, ha a meglévő, a rendszerbe már regisztrált tanulók egy csoportját valamilyen okból értesíteni szeretnénk egy új, publikusan elérhető kurzusról. A promóciós meghívó tulajdonképpen egy hírlevél, amely leiratkozó linket tartalmaz, amelyet visszautasítás esetén újból nem lehet elküldeni, és amelyet a rendszerbe még nem regisztrált e-mailcímekre nem is lehet kiküldeni. Egy e-mail címre két promóciós erősségű meghívó kiküldését nem engedélyezi a rendszer. Promóciós meghívósablon létrehozásakor kapcsolja be az Email küldés paramétert és a Leírás mezőbe írja meg a kiküldendő levél szövegét.

Kérés fontosságú meghívósablonnal a beirató fél (a Nexius rendszer vagy a beirató szervezet) felkéri a tanulót, hogy vegyen részt egy adott kurzuson, egyszersmind hozzáférést biztosít a kurzushoz, amelyen a tanuló a meghívó nélkül nem tudna részt venni.

  • Kérés erősségű meghívó küldhető e-mailen keresztül az Email küldés paraméter bejelölésével. Ekkor a rendszer a Leírás mezőben szereplő szöveget kiküldi a felhasználónak. A levél kiegészül egy linkkel, amelyre kattinva a tanuló elfogadhatja a meghívást. A tanulónak annyi információ áll rendelkezésére a döntéshez, amennyi a levélben szerepel.
  • Kérés erősségű meghívó a rendszeren keresztül is küldhető az Értesítés megjelenítés jelölőnégyzet kipipálásával. Ebben az esetben a tanulói felületre belépve a kurzus megjelenik az Ajánlott kurzusfülön, és erre a változásra egy kis piros szám is felhívja a tanuló figyelmét a fül mellett. A kurzusról minden lehetséges információt megtalál itt a tanuló, és elfogadhatja vagy elutasíthatja a meghívást.
  • Mindkét paraméter kipipálása esetén a tanuló levélben is és a rendszerbe belépve is megkapja a meghívást és mindkét csatornán keresztül elfogadhatja a meghívást.

Kötelező fontosságú meghívóval a szervezeti adminisztrátor be tudja iratni a tanulókat a kurzusba, és erről az Email küldés beállítás használatával levélben értesítést is küldhet a tanulónak. A kurzus a következő belépéskor automatikusan elfogadásra kerül, a tanulónak nem szükséges elfogadnia és nincs lehetősége elutasítani, adminisztrátori oldalról pedig nem visszahívható. A kurzus automatikusan megjelenik az Aktuális kurzusok között, a levélben megtalálható linkre kattintva pedig közvetlenül is elérhető. A tanulók értesítés nélkül is beirathatók a kurzusra, amennyiben a meghívósablonban az Email küldés paraméter inaktív, de csak abban az esetben, ha nem szükséges az elfogadáshoz a beirató szervezethez való csatlakozás.