Mi az összetett feladat?
Az összetett feladat olyan feladat, amelynek megoldásához több egymással összefüggő részkérdést kell megválaszolni, amik nem értelmezhetőek egymás nélkül. Például komplex matematikai feladatokat hozhatunk így létre egymásra épülő számításokkal, vagy feltehetünk egy adott szituációra vonatkozó kérdéssort, amelyben a kérdések egymásból következnek.
Régebbi verziókban a feladatcsoportok és a pseudo feladat típus segítségével imitáltuk az összetett feladatok működését. Ez a megoldás csak átmeneti volt. Problémát okozott, hogy a feladatok összetettsége nem volt menthető a kérdésbankban, illetve egy feladatcsoportban nem szerepelhetett több összetett feladat, így a feladatcsoport nem töltötte be eredeti funkcióját. A 17.6-17.8-as verzióban szereplő új funkció lehetővé teszi, hogy az összetettségre vonatkozó információt és a részfeladatok sorrendjét akár teszten kívül is rögzítsük, illetve, hogy a feladatcsoporton belül az összetett feladatok közül véletlenszerűen jelenítsünk meg egy vagy több elemet.
Az összetett feladat egy főfeladatból és tetszőleges számú részfeladatból áll. A részfeladatok nem szerepelhetnek különállóan a teszten. Sorrendjük kötött, nem randomizálhatóak. Az összetett feladat csak egészben távolítható el. Ha mégis részleteiben szeretnénk változtatni, akkor szerkesztési időben van lehetőségünk szétbontani, így lehet egyes részeit törölni, sorrendet módosítani - ezután újra összekapcsolhatjuk.
Ha az összetett feladat már szerepel a kérdésbankban (van metaadata), és megkíséreljük szétbontani, akkor hibaüzenetet kapunk:
Kérdésbankban tárolt összetett feladatokat nem lehet szétbontani. Kér másolatot?
A részfeladatok összetartozóságát feladatszinten a complexId
, sorrendjét a complexIndex
jelöli. Ha kérdésbankból szeretnénk betenni egy kérdést a tesztbe, és ez egy összetett feladat része, akkor a kérdés hozni fogja magával az azonos complexId
-val rendelkező elemeket, tehát az összetett feladat minden részét.
A feladatok összetettségére vonatkozó információra keresni jelenleg nem tudunk a feladatbankban, mert a keresési funkciók a metaadatokra korlátozódnak. Az összetett feladatok kereshetőségét a megfelelő externalId
kiosztásával lehet biztosítani. (Az externalId
sémája kifejezheti az összetartozóságot). Az externalId
beállítása és karbantartása szerkesztői feladat, ennek jelentéstartalmát a rendszer nem vizsgálja.
A 17.8-as verziótól kezdve egy feladatcsoporton belül szerepelhetnek vegyesen egyszerű és összetett feladatok is, a megjeleníthető kérdések számolásakor egy entitásnak számít az egyszerű feladat, és az összetett feladat is (annak minden részfeladatával együtt). Így van lehetőség az összetett feladatok véletlenszerű megjelenítésére / kiválasztására.
A pseudo feladat alapvetően olyan kérdést jelent, ahol magához a kérdéshez nem rendelünk közvetlenül pontszámot és válaszlehetőséget. Alfeladat és főfeladat is lehet pseudo típusú, főfeladatnál a pontszám a hozzá tartozó alfeladatok (pozitív) pontszámaiból tevődik össze, alfeladatként pedig súly nélküli (nulla pontos) kérdésként viselkedik.
Példa az összetett feladatra:
Főfeladat (pseudo) Az iskolai vásárban Anna, Bea és Csilla kókuszgolyót árul. Mind a hárman 180 Ft-ot kérnek darabjáért. Csillának 60%-kal, Annának 70%-kal nagyobb forgalma volt, mint Beának.
Alfeladat (pseudo) Hány süteményt árultak külön-külön, ha összesen 30 960 forint bevételük volt?
Alfeladat (pontszámmal) a) Jelölje "x" Bea eladott kókuszgolyóinak számát. A feladat szövege alapján fejezd ki "x"-szel az Anna és Csilla által eladott süteményeket.
Alfeladat (pontszámmal) b) Ez alapján add meg a bevételre vonatkozó egyenletet.
A főfeladat mindig pseudo feladat, complexIndex
-e nulla, nincs válaszadási lehetőség, nem rendelünk hozzá pontszámot. Részfeladatai lehetnek pseudok vagy nem pseudok, viszont az összetett feladat nem állhat kizárólag pseudo feladatokból, kell hogy legyen legalább egy nem pseudo részfeladat, amire pontot tudunk adni. A főfeladat pontszáma a nem pseudo részfeladatokon elért pontokból adódik össze. A részfeladatok pontszáma viselkedhet pontszámként vagy súlyként (erről a pontozásról szóló bekezdésben lesz szó részletesen).
Ha úgy akarunk elmenteni egy összetett feladatot, hogy csak pseudo alfeladat szerepel benne, akkor a következő hibaüzenetet kapjuk:
Összetett feladatban szerepelnie kell egy nem-pseudo alfeladatnak. / Complex exercise must have at least one non-pseudo sub element.
Egy összetett feladatban mindenképp szerepelni kell egy nem pseudo alfeladatnak, különben nem tudunk pontot adni rá.
Pseudo csak összetett feladatban szerepelhet. A pontozásnál majd látni fogjuk, hogy egyedi feladatként örökölné a feladatcsoport pontszámát, ami pedig nem helyes, hiszen pseudo feladatra nem lehet választ adni és így pontot sem szerezni.
Ha úgy akarunk elmenteni egy pseudo feladatot, hogy az nem egy összetett feladat része, akkor hibaüzenetet kapunk:
Pseudo csak összetett feladatban szerepelhet. / Pseudo must belong to a complex exercise.
Egy feladatcsoport kétféleképpen pontozódhat. Ahogy fent említettük, az összetett feladatok pontszámát alkotó részpontszámok viselkedhetnek pontszámként vagy súlyként.
Ha minden kérdést megjelenítünk, akkor a feladatcsoport pontszáma a benne szereplő feladatok saját pontszámából adódik.
Példa olyan feladatcsoport pontozására, amelyben minden kérdést megjelenítünk
(Félkövérrel van jelölve az, amiből a pontszám adódik.)
Feladatcsoport csak egyszerű feladatokkal:
Feladatcsoport 6p
Feladatcsoport egyszerű és összetett feladatokkal:
Feladatcsoport: 9p
Ha nem jelenítünk meg minden feladatot, akkor a feladatcsoport pontszáma fix, és a benne szereplő feladatok saját pontszáma súlyként fog viselkedni.
Feladatcsoport 3 összetett feladattal, amiből véletlenszerűen szeretnénk megjeleníteni egyet:
Feladatcsoport xxx
Itt jól látható, hogy az előbbi pontozási módszerrel nem lenne igazságos az a teszt, ahol az egyik tanuló a 2 pontot érő első feladatot kapja, valaki más pedig a 8 pontot érő másodikat ugyanannál a tesztnél. Emiatt kell kikényszeríteni, hogy a feladatcsoport pontszáma legyen állandó, és a részfeladatok saját pontszámai lejátszási időben súlyként viselkedjenek. Ha például azt szeretnénk, hogy a feladatcsoport 10 pontot érjen, akkor a részfeladatokra kapható részpontszámok a következőképpen alakulnak:
Feladatcsoport 10p
Nézzünk egy másik példát: ha ugyanezek az összetett feladatok egy másik feladatcsoportban szerepelnek, ahol a csoport pontszáma más (itt: 15), akkor a súlyozás alapján az egyes részfeladatok pontszámai a következőképp változnak:
Feladatcsoport 15p
Így a tesztek összehasonlíthatóságában elkerülhetők az olyan jellegű anomáliák, hogy egy tanuló valamelyik tesztkérdése nagyobb súllyal szerepeljen a tananyagban mint a többieké, vagy akár az, hogy egy tananyagon belül az egyik témakör tesztkérdése aránytalanul nagy súllyal számolódjon bele a teljes tananyag százalékába.
A kérdések megalkotásáig az összetett feladatok létrehozása megegyezik az egyszerű feladatok létrehozásával. Amikor összeállítottad a kérdéseket, beállítottad a tulajdonságokat, akkor meghatározhatod, hogy a kérdéscsoport összetett feladat legyen. Ehhez jelöld ki az összes feladatot (Shift / Ctrl gomb segítségével, kattintással), ami az összetett feladat részét szeretnéd, hogy képezze (1), majd nyomj az összekapcsolás (2) gombra.
Ha az alfeladatoknak nem adtunk pontot, akkor a következő hibaüzenetet kapjuk:
Hibás alfeladat pontszám.
Ekkor létrejön a complexId
(1), ami egy egyedi azonosító (GUID), ez mutatja meg, mely feladatok tartoznak logikailag össze. A sorrend oszlopba pedig bekerül a complexIndex
(2). A nulladik complexIndex
-szel rendelkező feladat pseudo feladat.
Amit főfeladatnak szánsz, annak mindig az első helyen kell szerepelnie, és típusnak pseudo
-t kell beállítani, különben hibaüzenet jelenik meg, és nem lehet összekapcsolni a kérdéseket.
"Hibás típus. Főfeladat csak pseudo típusú lehet. / Main exercise must be pseudo."
A beállítható pontszámnak egész számnak kell lenni, a kapható pontszámot (súlyozott pontot) két tizedesjegyre kerekíti a rendszer. Pontszám csak pozitív lehet, vagy pseudo esetén nulla.
Ha egy összetett feladatot készítünk, akkor azt egyben kell elmenteni, így az összetartozóságra vonatkozó információk minden érintett feladathoz mentve lesznek. Mentéskor a rendszer ellenőrzi, hogy az összetett feladat szerepel-e a kérdésbankban. Olyan összetett feladatot nem szabad létrehozni, amelynek egyes részei a kérdésbankban is megtalálhatók, míg más részei pedig nem. A részfeladatok tulajdonságai akár külön-külön is szerkeszthetők, kivétel a típus és az összetett feladathoz tartozás, valamint a sorrend.
Összetett feladatot csak egyben lehet eltávolítani a tesztoldalról. Ha egy olyan feladaton állunk, ami egy összetett feladat része, vagy több feladat van kijelölve, és ezek közül valamelyik egy összetett feladat része, akkor a "-" gomb megnyomásával a teljes összetett feladat eltávolítódik, aminek része volt.
Ha csak az összetett feladat egy részét szeretnénk törölni, akkor először a "][" gombbal szét kell bontanunk a feladatot. A szétbontás csak akkor engedélyezett, ha az összetett feladat még nem szerepel a kérdésbankban. A kérdésbankban szereplő összetett feladatokat csak duplikálás után lehet szétbontani, ezt a rendszer felajánlja a "][" gomb megnyomásakor. Ha egy feladat már része egy összetett feladatnak, akkor nem lehet másik összetett feladathoz kapcsolni addig, amíg az előző feladatot szét nem bontottuk. A szétbontáshoz nem kell kijelölnünk az összetett feladat minden részét, elég, ha az egyik alfeladaton vagy a főfeladaton állunk.
Ha két részfeladat van kijelölve, ami két külön összetett feladat részét képezi, és a "][" vagy a "-" gombra nyomunk, akkor mindkét összetett feladatot szétbontjuk illetve töröljük. Ezért érdemes odafigyelni, hogy csak annak az összetett feladatnak a részei legyenek kijelölve, amivel terveink vannak.