Kihajtogatható (többszakaszos) tartalmi oldalak

A Nexius tananyagok tartalmi oldalai legtöbb esetben egyszakaszosak. Ezek az oldalak leginkább egy prezentáció diáihoz hasonlíthatók, abban a tekintetben, hogy általában teljesen kitöltik a tanulói felületben rendelkezésre álló helyet és nem görgethetők. Ha az adott oldalon az információk közlésére több hely szükséges, akkor a szerkesztőnek három lehetősége adódik:

Ahogy láttuk, Nexius tartalmi hierarchiában az oldal és az alapmező között helyezkedik el a szakasz (item). Az oldal az az entitás, amelyre a tananyag navigációs gombokkal rá lehet lapozni, míg a szakasz az az entitás, ami az oldalon belüli elrendezést, vizuális elemeket tartalmazza és helyet ad az oldal méretét meghatározó alapmezőnek. Ennek a fogalomnak egészen addig nincs sok jelentősége, míg egy oldalhoz pontosan egy szakasz tartozik, azonban lehetőség van olyan oldalakat létrehozni, amelyekben bizonyos események hatására a teljes megjelenített tartalom lecserélődik. Ezt leginkább úgy lehet szemléltetni, mint egy könyvben szereplő kihajtogatható oldal, amelynek egy oldalszáma van, és egy oldalként szerepel a tartalomjegyzékben, de mégis több lapnyi információt tartalmaz. Prezentációkészítővel hasonlítva pedig olyan, mintha egy diának lennének részdiái.

A szakasz a Nexius tartalmi hierarchiában az oldal és az alapmező között helyezkedik el, összefogja és egységekbe szervezi az egy képernyőnyi vizuális tartalmat. A szakaszok az oldal alegységei, amelyek nem láthatók a tartalomjegyzékben. Többszakaszos oldal esetén mezőkre helyezett eseményekkel a szakaszok közötti egyedi navigációt megoldani. A szakaszok külön-külön töltődnek le a szerverről, így alkalmasak egy oldalon nagy mennyiségű információ hordozására.

A Nexius oldalak bejárása lineáris, tehát a navigáció egyszerű előre és visszalapozással valósul meg és a tanuló jellemzően az első oldaltól az utolsóig lépésről lépésre halad. Előfordulhat azonban, hogy egy-egy oldalon belül elágazik a tartalom bejárhatósága, ennek megvalósítására jó megoldás lehet egy többszakaszos tartalmi oldal létrehozása egyedi belső esemény alapú navigációval.

Az oldal betöltődésekor mindig az első szakasz jelenik meg automatikusan és a továbbiakban is mindig egyszerre csak egy szakasz látható, tehát szakaszváltás esetén az egyik eltűnik és a helyén egy másik jelenik meg.

Egy többszakaszos oldalon az itemChange, azaz szakaszváltás eseménykezelővel lehet a navigációt megvalósítani. Egyik szakaszról a másikra abszolút vagy relatív hivatkozással lehet átlépni, mindez attól függ, hogy a létrehozott esemény param adatmezőjébe milyen értéket adunk meg:

A szakaszokra hivatkozni tehát sorrendjük alapján lehet, az első szakasz indexe a nulla. Nézzünk egy konkrét példát az itemChange param beállításokra vonatkozóan:

A többszakaszos oldalak szerkesztése annyiban különbözik az eddig tárgyalt egyszakaszos oldalaktól, hogy a szakaszlétrehozás, kiválasztás és törlés eszköztárát is használni kell, illetve navigációs eseménykezelőket kell elhelyezni a szakaszokon. A szakaszhoz kapcsolódó eszközök a szerkesztőfelület fejlécében találhatók.

A legördülő lista tartalmazza a szerkesztett oldalon található szakaszok listáját. Minden szakasznak van egy címkéje (neve), amely alapesetben az item 0, item 1, item N logika alapján generálódik. A szakaszválasztó lista mellett az új szakasz létrehozása gomb, illetve a kiválasztott szakasz törlése gomb található

A legördülő lista csak a szerkesztők számára érhető el, a tanulóknak az oldalon elhelyezett navigációs mezőkkel kell navigálniuk. A szerkesztőfelületen elhelyezett szakaszkiválasztó lista szerepe akkor igazán fontos, amikor még nem léteznek az oldalon itemChange események. Ilyenkor a szerkeszteni kívánt szakaszra eljutni csak a lista segítségével lehet.

Ha kiválasztottad és megnyitottad a szerkesztendő szakaszt a szokásos módon tudsz eseményeket létrehozni. Navigációhoz leginkább a click eseménykioldót javasoljuk, illetve eseménykezelőnek pedig minden esetben az itemChange-t. Az esemény létrehozása után a param adatmezőbe írd be, hogy melyik szakasz jelenjen meg az esemény hatására.

Nincs más hátra, mint lépésről-lépésre átnézni a szerkesztési folyamatot.

  1. Hozz létre egy új oldalt a struktúrában és húzz be egy oldalsablont.

  2. Szerkeszd meg az oldalt, majd döntsd el, hogy melyik lesz az a mező, amire kattintva megjelenik a másik szakasz.

    Itt látható, hogy melyik az aktuális szakasz (item 0):

    A szerkesztés lépései megegyeznek a korábban megismertekkel.

  3. Hozz létre egy új szakaszt, kattints a felső sávban lévő új szakasz létrehozása gombra .

    Ilyenkor rögtön megnyílik az újonnan létrehozott szakasz és már kezdheted is a szerkesztést:

    Ha vissza szeretnél térni az előző szakaszra, csak görgesd le a listát és válaszd ki az item 0-t, majd kattints bele az oldalba. Annyi új szakasz lesz a listában, ahányszor az új szakasz létrehozása gombra kattintasz.

  4. Szerkeszd meg az összes szakaszt. Minden szakaszon egyértelmű módon jelezd, hogy mire kell kattintania a tanulóknak.

  5. Minden szakaszon helyezd el a megfelelő click > itemChange eseményt.

    Figyelj arra, hogy mielőtt létrehozod az eseményt, kattints bele egyszer az oldalba. Erre azért van szükség, hogy a rendszer érzékelje, hogy épp melyik szakaszon dolgozol. Ha ezt nem teszed meg, előfordulhat, hogy nem rögzülnek a létrehozott események.

    A param mezőbe írd be annak a szakasznak a számát, amit meg szeretnél jeleníteni:

  6. Mentsd el, majd frissítsd az oldalt. A CTRL gomb lenyomva tartása mellett próbáld ki, hogy minden megfelelően működik-e. Ha nem, ellenőrizd az eseményeket és a param mezőbe írt számokat.

Emlékszel még ezekre az eseményekre? Ha nem, lapozz vissza.

Nézzük a többszakaszos oldalak eseményezésével kapcsolatos szabályokat: