Fogalmak

A következőkben felsoroljuk az általunk használt fontosabb tananyagfejlesztési fogalmat. Végigvesszük, hogy milyen szintjei vannak a tananyag struktúrának és az oldal szerkezetének. Elhelyezzük őket egy hierarchiában, majd pontos definíciót adunk rájuk és egy valós példával segítjük a megértést.

Mivel a tananyagok méretükben, felépítésükben, feldolgozásukban különbözhetnek egymástól, ezért elképzelhető, hogy nem fogunk találkozni az összes fogalommal minden tananyagban, vagy esetleg nincs éles határ egy-egy fogalom között, de a hierarchiát minden esetben megtartjuk.

Annak érdekében, hogy mindig a megfelelő helyen és helyes logikával használd a fogalmakat, nézzük át a definíciókat.

Content group (course)=tananyagcsoport. Több tananyag együttese. Ez, ahogy az ábrán is látható volt, egy tartalomrendszerezési szint, vagyis valamilyen szempont szerint tekintjük összetartozónak a tananyagokat.

Pl. Egy cég új dolgozóinak kezdő képzése (munkvédelem, tűzvédelem, adatbiztonság, stb.).

Content (package) / module =tananyag (csomag) / modul. Egy komplett tanulási egység, vagyis maga a tananyag.

Pl. Az irodai programokon belül a Microsoft Office Excel programjának bevezető képzése. Exportálás után az ebből készített csomag (tömörített fájlt) kerül be az LMS rendszerbe.

angol megnevezés magyar megnevezés definíció
lesson block(SCO) lecke blokk(SCO) 20-30 perces tanulási alkalom és egy SCO értékű egység.
topic block téma (kör) blokk Kisebb logikai egység a leckén belül.
page oldal A tananyag építőkövei, általában egy képernyő terjedelmű információ, a tananyagon belüli navigáció alapegysége, ezek között lapozva lehet az egész struktúrát bejárni. Az oldal fogalma valahol félúton lehet a prezentációs diák (slide) és a nyomtatott tankönyv oldalak között. Tapasztalataink alapján egy oldal kb. 1-3 percnyi tanulási idő alatt tekinthető meg.
item szakasz Egy oldal egy vagy több szakaszból állhat. A többszakaszos oldalt úgy lehet elképzelni, mint egy könyv kihajtogatható lapjait. Ezek az oldalak egy oldalként jelennek meg a tartalomjegyzékben, de eseményekkel vezérelt belső navigációval bejárhatóak, így több információt tartalmaznak, mint az egyszakaszos oldalak.
base field alapmező Az első mező az oldalon, amelybe az összes többi tartalom kerül. Ez adja meg az oldal fizikai méretét.
layout field rendezőmező Az a szülőmező, amibe további gyerekmezők kerülnek és elsődleges célja az oldalelrendezés kialakítása.
content field tartalommező Valamilyen tartalmi objektum van benne, ezért további mezők már nem helyezhetőek bele. Ez a mező adja a betöltött tartalom szakaszon elfoglalt helyét és méretét.
object objektum A tartalommezőben foglal helyet (önálló formában nem is találkozhatsz vele) és lehet: pixelgrafikus kép, vektorgrafikus kép, szöveg, hang, videó és teszt.
resources elemek Minden olyan fájl, sablon és hivatkozás, amit forrásanyagként feltöltünk a Nexiusba. A magyar nyelvű elnevezésként használjuk az elem és a forrásanyag kifejezéseket.

A tartalmi hierarchia szintjei

Attól függően, hogy milyen a tananyag jellege, felépítése, mérete, foglalhatjuk a tananyag oldalait csoportokba, vagyis blokkokba, ami egy fizikai egység. A Nexiusban a blokkot a mappa ikon jelzi és az alábbi fogalmakat soroljuk ide:

Miután megismerted a fenti fogalmakat, nézzük meg őket egy konkrét példán keresztül.

Tananyagcsoport
Microsoft Office 2010 oktatóanyag

Tananyagok:

  • Word 2010
  • Outlook 2010
  • PowerPoint 2010
  • Excel 2010

Topic=téma (kör).
A Microsoft Office Excel programjának haladó képzésében a függvények blokk. Ez a blokk attól függően, hogy milyen részletesen bontjuk ki, lehet csupán vagy egy témakörbe sorolni, vagy ha már részletesebben feldolgozzuk, akkor egész leckét is lehet készíteni belőle.

Page=oldal.
Microsoft Office Word programjának kezdő képzésében a karakterformázásról szóló összefoglaló oldal.

Most pedig nézzünk bele az Excel 2010 tananyag egyik fejezetébe.

  1. Tananyag: Excel 2010
  2. Fejezet: Haladó képzés
  3. Lecke: Függvények
  4. Téma: Keresőfüggvények
  5. Oldal: FKERES függvény

Figyeld meg, hogy a fejezet, a lecke és a téma is egyaránt a mappa / blokk ikonnal van megjelölve.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy milyen fontos szerepe van a fogalmak következetes használatának. Ha még szerkesztés előtt megtervezed a tananyag struktúráját, megfelelően kommunikálod a tanulási egységek szerepét, biztos lehetsz abban, hogy az LMS és a tanulók számára is érthető és elvégezhető lesz.

Mielőtt nekiállnánk a szerkesztésnek, nézzük át, hogy nagyvonalakban milyen elemekből épülnek fel tananyagaink.

Egy tananyagot blokkok, a blokkokat oldalak, az oldalakat pedig szakasz (vagy szakaszok) és mezők építik fel.

Vannak ún. rendezőmezők, melyek üresek és korlátlan számú mezőt tehetsz beléjük, illetve olyan tartalommezők is, melyek képet, szöveget, vagy videót tartalmaznak. Ez utóbbi mezőkbe nem helyezhető további mező. Egy mezőbe akkor teszel bele egy másik mezőt, amikor logikailag vagy szerkezetileg összetartoznak.

Tulajdonképpen ezek a legfontosabb szabályok a szerkesztés során. Olyan ez, mint amikor a Wordben vagy a Powerpointban csoportosítod az elemeket. Nálunk ezt a csoportosító szerepet mindig egy közös rendezőmező, a szülőmező biztosítja.

Szülőmezőnek nevezzük azt a mezőt, melyben van további mező. A benne lévő mezők a gyerekmezők / utódmezők, melyek a szülőmezővel együtt mozognak.

Célszerű a mezőknek ezt a tulajdonságát az oldal tervezésekor figyelembe venni és kihasználni. Például, ha az oldalon képaláírással szerepel egy kép, célszerű őket közös szülőmezőbe helyezni, hiszen összetartoznak és a továbbiakban is együtt fogod őket mozgatni vagy formázni.

Mezőhierarchia képaláírás esetén.

Az alábbi képen a szürke szülőmezőben két gyerekmező található: egy kép és egy szöveg. Mozgatáskor mindhárom mező egyszerre fog mozogni.

Az ilyen, mezőkkel történő szerkesztés leginkább a kiadványszerkesztéshez hasonló. Ha megfigyeled például egy napilap címlapját, észre fogod venni, hogy a címlap felépítése minden nap megegyezik. Napról napra ugyanazt az ún. sablont használják. Ami változik az oldalon, az a szöveg és a kép, vagyis a mezőkben lévő tartalom.

A tananyagaink ugyanilyen logika szerint, sablonok segítségével készülnek. A Nexius sablontárban előre megszerkesztett oldalak, vagy oldalrészletek várják, hogy a szerkesztők egy könnyed mozdulattal behúzzák őket az oldalra, majd feltöltsék őket tartalommal.

Ennek a sablontárnak a bővítése a szerkesztők, és hamarosan a te feladatod is lesz, ezért mielőbb kezdjünk hozzá a gyakorláshoz!