Hiteles mód

Egy felhasználó és egy kurzus között a beiratkozás teremti meg a kapcsolatot. A kurzusban való részvétel azonban nem csak tanulóként, eredményszerzési céllal lehetséges. Szinte minden kurzus esetében vannak próbatanulók, akik a kurzust és a tananyagot különböző szempontból ellenőrzik, tesztelik. Emellett más felhasználóknak, például a kurzus megrendelőinek, értékesítőinek, tanároknak is szüksége lehet hozzáférésre a tananyaghoz. Ők nem hivatalosan iratkoznak be és vesznek részt a kurzusban. A beiratkozás hivatalosságát a beiratkozás hiteles mód / for credit értékével lehet beállítani. Ez a hivatalosság két dologra hat: a tananyag beállításaitól függően hatással lehet a tananyag működésére, emellett a kurzusban keletkező adatokat meg lehet tekinteni külön a hivatalosan és a nem hivatalosan résztvevő tanulókra is.

A beiratkozás hivatalosságát a tanulói beiratkozás hiteles mód / for credit értékével lehet meghatározni. A beiratás, beiratkozás értékét alapértelmezett a kurzus for credit értéke adja.

kurzus for credit értéke

A kurzusra beállított érték a tanulók beíratása során felülírható.
.

  • Meghívóval történő beiratkozás esetén a meghívósablon alapértelmezetten a kurzus for credit értékével egyező beállítással jön létre, de létrehozáskor a kurzus szolgáltató szervezetének adminisztrátora, valamint terméktámogatói vagy rendszeradminisztrátori jogosultsággal rendelkező felhasználó felülírhatja. A meghívót elfogadó tanulók a meghívónál beállított értékkel iratkoznak be a kurzusra. Ügyfélszervezet adminisztrátora csak a kurzushoz megadott értékkel egyező paraméterű meghívósablont tud létrehozni, de korábban létrehozott meghívósablont annak hitelességétől függetlenül kiküldhet.

meghívó for credit beállítása

  • Adminisztrátori felületen történő beiratás esetén az alapértelmezett érték tanulónként beállítható - a felület itt is a kurzusra beállított alapértelmezett értékkel jelenik meg.

for credit beállítása beiratáskor

  • Külső rendszeren keresztül történő beiratkoráskor a külső rendszer is felül tudja definiálni az alapértelmezett for credit értéket.
  • Kampányon keresztül történő beiratkozás esetén a tanulók a kurzushoz beállított for credit értékkel tudnak csak beiratkozni a kurzusra.

A kurzus for credit értéke a kurzus véglegesítéséig módosítható, a tanulói beiratkozás értéke azonban csak a beiratkozáskor állítható, ezt később megváltoztatni nem lehet.

A tanuló a tanulói felületen nem látja, hogy hiteles vagy nem hiteles módban vesz részt a kurzuson. Az adminisztrátorok, terméktámogatók számára ez az információ az adminisztrátori felületen a Regisztrált felhasználók menüpontban listanézetben és részletes nézetben is elérhető, és a letölthető Kurzuseredmények riport is tartalmazza ezt az adatot.

for credit ellenőrzése

Tananyag létrehozásakor a tananyagszerkesztőben hiteles és nem hiteles módra is beállítható, hogy a tananyag lineáris vagy szabad bejárású legyen-e lejátszáskor. A tananyag minden tanulónál a tanuló beiratkozásának megfelelő (nem a kurzusnál megadott) for credit értékhez beállított bejárhatósággal fog megjelenni, tehát:

  • Ha a tananyag for credit és non credit módban is lineáris, akkor minden tanulónál lineáris lesz.
  • Ha a tananyag for credit és non credit módban sem lineáris, akkor minden tanulónál szabadon bejárható lesz.
  • Ha a tananyag for credit esetén lineáris, non credit esetén pedig szabadon bejárható, akkor a hiteles módon beiratkozott tanulóknak lineáris, a nem hiteles módon beiratkozott tanulóknak pedig szabadon bejárható.
  • Ha a tananyag for credit esetén szabadon bejárható, non credit esetén pedig lineáris, akkor a hiteles módon beiratkozott tanulók szabadon bejárhatják, a nem hiteles módon beiratkozott tanulók azonban csak lineárisan.

A kurzuseredmények az adminisztrátori felületen és a letölthető riportokban alapértelmezetten az összes tanulóra vonatkozóan jelennek meg, de for credit értékre szűrhetők, tehát megjeleníthetők és letölthetők csak a hivatalos vagy csak a nem hivatalos tanulók adatai is. A szűrés beállításához az adminisztrátori felületen a Kurzuseredmények / Course results menüpontban; Kurzuseredmények és Kurzuseredmények meghívásokkal riport letöltésekor a felugró ablakban a Hiteles mód / For credit szűrőt a kívánt értékre kell állítani.

for credit szűrés

A Meghívók / Invitations menüpontban alapértelmezetten az összes, kurzushoz létrehozott sablon szerepel, de az adminisztrátori felületen a Hiteles mód / For credit szűrő segítségével megtekinthetők csak for credit: true vagy csak a for credit: false beállítású meghívók is.

A Tanulói meghívások / User Invitations fülön is beállítható, hogy az összes tanulói meghívást, vagy csak a hivatalos vagy nem hivatalos beállítással kiküldött tanulói meghívások jelenjenek meg. Riport letöltése esetén azonban minden tanulói meghívás bekerül a letöltött Excel táblázatba for credit értéktől függetlenül.

A kurzus összegző adatokban az adminisztrátori felületen és a letölthető riportokban is csak a for credit: true értékkel értékkel beiratkozott tanulók és az ő eredményeik számítanak bele.

  • a regisztrált tanulók száma,
  • folyamatban lévő tanulók száma,
  • megfelelt tanulók száma,
  • sikertelen tanulók száma,
  • a tanulási idő,
  • letöltött szerződések száma,
  • letöltött oklevelek száma,
  • kiküldött meghívók száma.