Meddig végezhetem el a kurzusomat?

A kurzusok az eredményszerzési időszak lezárultáig végezhetők el. A tanulói felületen a Kurzusaim/Courses menüpontban az Aktuális/Active fülön szereplő kurzusoknál a „Határidő” mezőben megjelenő dátum mutatja az eredményszerzési időszak végét.

Még nem indított kurzusok esetén a Határidő mezőben az szerepel, hogy „Indítás után”. Ilyenkor az egeret a feliratra mozgatva ellenőrizhető a tananyag határideje.

Egy-egy kurzusnál az is szabályozva lehet, hogy hány tanulási órányi hozzáférése van a tanulónak a tananyaghoz. Ezt az „Eltöltött idő” mezőben tudja ellenőrizni. Ha az itt szereplő érték mellett egy perjellel elválasztva egy második értéket is talál (pl: 00:19/90:00), akkor a második érték az összes tanulással tölthető időt mutatja óra/perc formátumban, az első érték pedig azt, hogy ön ebből mennyit használt fel.

Egyes kurzusok esetében a kurzus tananyagai a határidő után is hozzáférhetők és indíthatók, azonban a rendszer ekkor már nem rögzíti az eredményeket, így azt elvégezni, és az elvégzéshez kötődő jogosultságokat megszerezni nem lehet. Ezeket a kurzusokat a Lezárt/Closed kurzusfülön találja.